Leírás

A Tanulmányokat az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék tudományos folyóirataként és évkönyveként 1969-ben alapították. Azóta folyamatosan megjelenik. Egykori szerkesztői Bori Imre, Thomka Beáta, Gerold László, Láncz Irén, Rajsli Ilona, Utasi Csilla és Ispánovics Csapó Julianna voltak. 2019-től Bence Erika tölti be a főszerkesztői tisztséget. A folyóirat 2013-ig évente egyszer, azóta évente kétszer jelenik meg. A Tanulmányok (a Hungarológiai Közlemények mellett) a legrégibb és legrangosabb vajdasági magyar tudományos folyóiratok sorába tartozik. A lap koncepciója elsősorban regionális tárgyú, magyar és idegennyelvű tanulmányok közlését látja elő. A dolgozatok a magyar és összehasonlító nyelvészet, a magyar irodalom (különös tekintettel a szerbiai magyar irodalomra), a magyar művelődéstörténet, néprajz, magyar és szerb kapcsolattörténet tárgyköréhez tartoznak. A folyóirat ezen kívül támogatja az intediszcipináris megközelítésmódot és helyet ad a módszertani kutatásoknak is (a nyelvtanítás, az irodalom és a művelődéstörténet módszertanának, a tudomány munka módszertanának). A lap a különböző tudományágak legfrissebb eredményeinek ad teret. Szerepet vállal a nyelv, az irodalom és a kultúra különböző területei közötti kapcsolatok és összehasonlító technikák fejlesztésében.
Honlap: https://tanulmanyok.ff.uns.ac.rs/index.php/tan/index