Tallózó

35 / 39
Folyóirat Borító
Tér és társadalom

A Tér és Társadalom az MTA KRTK Regionális Kutatások Intézetének 1987-ben alapított, negyedévenként megjelenő tudományos folyóirata. Ahogy a folyóirat alapítója, Enyedi György az 1. évfolyam 1. számában megfogalmazta, a Tér és Társadalom „nem egyetlen szaktudomány eredményeit teszi közzé, hanem egy problémát: tér és társadalom viszonyát vizsgálja a különböző szaktudományok szemszögéből, sajátos megközelítésben”. Az elmúlt évtizedek során a folyóirat Magyarországon a területiséggel foglalkozó tudományok vezető elméleti folyóiratává nőtte ki magát, a megjelent számok tükrözik szakmánk interdiszciplináris jellegét.

Természetbúvár

A TermészetBÚVÁR hazánk (sőt talán Európa) egyik legnagyobb múltú tudományos ismeretterjesztő orgánuma. A Franklin Társulat 1935-ben alapított, BÚVÁR című havilapjának jogutódjaként 1990 óta szolgálja fő hivatásként, határokon átnyúló tudásgyarapítással, szem­lé­let­for­má­lással, tehetséggondozással a környezeti tudatosság erősítését.

Természet világa

A havi rendszerességgel megjelenő Természet Világa (korábbi nevén Természettudományi Közlöny) a világ egyik legrégibb tudományos ismeretterjesztő folyóirata. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat lapjaként megjelenő Természet Világa a természettudományos kultúrát terjeszti hazánkban, magas színvonalú, nyelvileg is igényes, népszerű tudományos írásokkal.

Tiszatáj

A Tiszatáj 1947 márciusa óta Szegeden megjelenő irodalmi, művészeti, társadalmi és tudományos folyóirat.

Történelemtanítás

Az online folyóirat kiadója az Árédó Kft., szellemi mentora és gondozója a Magyar Történelmi Társulat Tanári Tagozata. Szakmai támogatói az ELTE Bölcsészettudományi Karának Szakmódszertani Központja, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Történettudományi Intézete, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Tanárképző Intézete. Partnereink sorában tudhatjuk az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetet és az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumot is. Célunk a történelem szakmódszertana színvonalának emelése, a történelem- és a pedagógiai tudományokon belüli megbecsültségének növelése, a történelemtanítás gyakorlatának a segítése. Betekintést kívánunk nyújtani a határon túli magyar és európai történelemdidaktika és –tanítás elméleti és gyakorlati kérdéseibe is, valamint a történelem(tan)könyvek és –taneszközök világába.

35 / 39